2018. október 14., vasárnap 06:49

Kovács Bálint magyar bajnok

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)

Kovács Bálint1

 

Egy futammal a Magyar Bajnokság vége előtt a Hungaroringen a 16 éves versenyző behozhatatlan pontelőnnyel megnyerte az Élsport 1000 kategóriát. Bálint a Ringen megdöntötte a magyar körrekordot, és beállította az 1:50.7-es űridőt. Úgy tűnik, az új Suzuki nem rossz pályamotoralap.
„Egész nap folyamatosan tudtam gyorsulni, a motor beállításaival is jó irányba haladtunk. Az időmérőn is éreztem, hogy nagyon jó eredményt érhetek el, hiszen már ekkor 1:52-es köridővel szereztem meg a pole pozíciót. A futam kifejezetten jól sikerült, hiszen egy kivétellel valamennyi körömben képes voltam 1:51-es időre, sőt, a verseny végén megfutottam életem eddigi legjobbját is. Ezzel a győzelemmel behozhatatlan előnyre tettem szert, így már elmondhatom magamról, hogy az ezresek között magyar bajnok vagyok. Nagyon köszönöm a csapatomnak a sok segítséget, hiszen nélkülük ez nem sikerülhetett volna" – jelentette ki Kovács Bálint, aki két hét múlva a Lausitzringen ismételten az IDM Suzuki Cup sorozatban áll rajthoz, ahol szintén esélye van a bajnoki cím megszerzésére.

 

Kovács Bálint4

Megjelent: 115 alkalommal
Tovább a kategóriában: « 1954Ri Mondial VR5 »

Keresés

Elapsed time was 0.007249116897583 seconds.