Hajósi Norbert

Hajósi Norbert

 

Immár sokadik alkalommal rendezi meg a V-strom Club Hungary, a hazai V-strom Találkozót, ami idén augusztus 19.-én lesz a festői szépségű Verőcén, a Csattogó-völgyben. Az eddigiektől eltérően a hangsúly az ismerkedésen, beszélgetésen lesz és nem utolsó sorban a szórakozáson. A rendezvény 9 óra 30 perctől vár mindenkit, motortípustól függetlenül és a programok egészen vacsoráig tartanak majd. Félig komoly és egészen játékos versenyek, vetélkedők, bemutatók szerepelnek a programok között, ahol is bőven jut majd idő műszaki jellegű kérdések megvitatására, egymás motorjának szemügyre vételezésére stb.

 

Vacsora után 20:00-kor veszi kezdetét az After Party, ami már nem a rendezvény része, hanem inkább annak lezárása, egy vidám zenés fellépő műsorával majd utána DJ-vel.

Egyénileg még van lehetőség szállás foglalására a helyszín elérhetőségén.

Ha részt kívántok venni a rendezvényen, kérem hogy jelezzétek a taláEz az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre, amire az esetleges kérdéseiteket is megírhatjátok!

Időpont: 2012. augusztus 19. Vasárnap

Helyszín:

Csattogó-völgyi Üdülőházak, Verőce (Zentai út végén balra)

Koordináták: N47 50.044 E19 01.513

www.csattogovolgy.hu

HONDA - TALMÁCSI NAP

 

Szeretnél találkozni Talmácsi Gáborral, SBK Supersport csapatával és a rally csapatával? Akkor gyere el Te is 2012. augusztus 11-én, szombaton a HONDA - TALMÁCSI napra!

Időpont: 2012. augusztus 11. szombat 9.00 – 19.00 óra

Helyszín: Kecskemét, BirizdoKart Gokart stadion (Monostori út 3.)

A RENDEZVÉNY INGYENES!

 

 

pringbanner540x270

 

Ismét eljött az idő és már lehet jelentkezni a SuperBike Magazin által szervezett motoros pályanapra.

 

Idén két (még az is lehet, hogy négy) alkalommal rendezünk motoros nyílt napot, hogy olvasóink kitombolhassák magukat ellenőrzött, biztonságos körülmények között. A második pályanap augusztus 6 -án lesz a Pannonia-ringen ,  amelyre ezt az időtervet prezentáljuk.

Mint látjátok, legalább 5x20 percet, vagy akár 6x20 percet lehet a pályán motorozni, a klubversenyeket nem számítva. Három csoportban lehet pályára lépni: utcai, tapasztalt és gyors csoportot szervezünk. Természetesen, ha nem jártál még a pályán, tapasztalt versenyzők segítségét is igénybe veheted, hogy eligazítson a kanyarok és féktávok erdejében.

A pályanap díja 18 000 forint, ha előre befizeted, és 20 000 forint a helyszínen. A versenyen való részételért 4 000 forintot kérünk, az instruktor díja pedig 5 000 forint.

A részvételi díjat bármelyik Unicredit bankba be tudod fizetni a nieder és mayer Kft. bankszámlájára:

10918001-00000005-64970009

Tervek közt van az utasmotoroztatás is, amelyre szintén az alábbi linken tudsz jelentkezni. A SuperBike Taxi fel van szerelve Vinxxgrip kapaszkodóval, hogy kényelmesen és biztonságosan tudd a két kört megtenni az utasülésen. A SuperBike Taxi igénybevétele ingyenes!

Box bérlés kicsi (6x6m) 80 Euro

                  nagy (8x8m) 100 Euro

Transpander bérlés 10 Euro vagy 3 000 Ft.

 

Jelentkezni a következő linken tudsz: JELENTKEZEM

 

...és az új akció:

 

Az ACM Racing Kft. alapítói úgy gondolták, hogy akad olyan Naked Bike-os, aki egy-egy lazább nyíltnapon vagy akár egy barátságos légkörű amatőr kupán is részt vennének.

 

Ezért egy 4 fordulós kupasorozatot szerveztek kifejezetten a csupasz motorok szerelmeseinek.

Sikerült megnyerniük az ügynek a Continental gumiabroncsok magyarországi forgalmazóját, aki minden győztesnek egy garnitúra gumiabroncsot ajánlott fel tetszőleges méretben.

Az első verseny időpontja 2012. május 12, a helyszín a Pannóniaring.

Ugyanaznap, ugyanott kerül lebonyolításra a V2 kupa és Főnix kupa egy-egy fordulója, így ez a nap igazán a motorozás jegyében telhet.

Gyere és csatlakozz, nem csak idomokkal lehet egy hegyeset karcolni.

Ezúttal a Naked-re átült, de sportos szívű motorosokat szólítják meg négyállomásos versenysorozatukkal, a Continental Naked Kupával.

A cél, hogy azok, akiknek a motorja nem az oldalsó idomoktól lesz gyors a pályán, egy barátságos futamon mérjék össze tudásukat és együtt töltsenek egy fergeteges hangulatú versenynapot.

Helyszín: Pannóniaring

Időpont: 2012. május 12.

További részletek:

http://nakedkupa.hu

http://facebook.com/continentalkupa

A Consilium Befektetési Alap hírrül adta, hogy többségi részesedést szerzett a Tucano Urbano Rt.-ben. Az alapítók is a cégben maradnak, kisebbségi részvényesként.

 

Ezzel együtt a Consilium megemeli a társaság tőkéjét, hogy biztosítani tudja a jövőben is a fejlődéshez és növekedéshez szükséges forrásokat.

A Tucano Urbano, a robogós és motoros ruházati és kiegészítő piac egyik vezető szereplője, több mint 1000 vásárlóval.

A társaságot 1999-ben alapították és kezdeti sikereit a Termoscud lábtakarók gyártásával aratta, amely megvédi a motorost a hidegtől és esőtől. Később szélesítették kínálatukat új termékekkel, mint például esőruházat, kesztyűk és divat ruházat. Manapság a Tucano Urbano egy jól ismert márka, amelyet innováció, funkcionalitás és kiváló ár-érték arány jellemez.

A Consilium hisz benne, hogy a Tucano Urbano töretlenül fog növekedni a jövőben is, szem előtt tartva termékeinek innovációját, optimalizálva a hazai piacon disztribúcióját és erősítve jelenlétét az európai kulcs fontosságú piacokon.

A Consilium tanácsadói a Clifford Chance ( jogi ügyekben ) és a KPMG ( pénzügyi, adó és jogi ügyekben).

A Tucano Urbano alapítóinak tanácsadói a Vitale&Associati ( M&A) és Gianni, Origoni, Grippo, Cappelli& Partners ( jogi ügyekben)

A Consilium SGR egy privát zárt végű befektetési alap minősített befektetők számára, amely 150 millió eurót kezel.

 

A következő (májusi) számban olvashatsz a Bridgestone új utcai-sport gumiabroncsáról. A fenti képre kattintva viszont a portimaóban készült hivatalos videót láthatod jeremy McWilliams-el.

 

Ha olyan motorban gondolkozol, mellyel hétköznap a munkahelyed és a otthonod között ingázol viszont hétvégéken akár egy-egy hosszabb túrára is elkalandozhatsz, akkor számodra a legjobb választás a Suzuki jelenleg futó akciója lehet.

A 2012 március 1-től 2012 április 30-ig, vagy a készlet erejéig tartó akció keretében ajándék túradoboz szett jár a teljes Bandit és GSX-F családhoz, valamit az ajándék túradoboz szett mellé ingyenes ABS a GSX650FA modell esetében.

honda crosstourer ym12_00160

A Honda országos nyílt napok keretében mutatja be a 2012-es modellévű újdonságait március 9-én és 10-én.

 

A Honda 2012-es modellek megérkeztek Magyarországra, és ezen a hétvégén már a Honda márkakereskedésekben várják az érdeklődőket.

Idén a Honda 6 teljesen új modellel, és 2 frissített modellel mutatkozik be a nagyközönség előtt.

Az új modellek közül három azonos vázra épült, az NC700D Integra a robogó, az NC700S naked, az NC700X pedig az enduró kategóriában teremt új dimenziókat a motorozás szerelmeseinek.

Három további új modell a VFR1200 X túraenduró, az NF110 Wave lábváltós motorkerékpár, a legendás Super Cub utódja, és az NSC50 Vision robogó, valamint a két frissített modell, a CBR1000RR Fireblade supersport motor és a GL1800 Goldwing túramotor.

A kereskedések pénteken 18.00, míg szombaton 17.00 óráig várják az érdeklődőket, akik testközelből is megismerhetik az új modellek kivételes adottságait.


 

Mától megrendelhető a szalonokban április 14-én bemutatkozó két új BMW nagyrobogó, a C 600 Sport és a C 650 GT. A sportos motorozási stílusú vásárlók igényeit kielégítő C 600 Sport alapára regisztrációs adóval bruttó 3 296 000 Ft, míg a kényelmet és a túraalkalmasságot előtérbe helyező motorosok számára készített C 650 GT 3 392 000 Ft-tól vásárolható meg a BMW Motorrad hazai márkakereskedéseiben.

Mindkét új modellhez elérhető a Highline csomag, ami a C 650 GT esetében nappali világítást, ülésfűtést, markolatfűtést és RDC-t tartalmaz 244 600 Ft-ért. A C 600 Sporthoz ugyanez a csomag 275 500 Ft-ért rendelhető és a fentieken kívül fehér LED irányjelzőket is tartalmaz. A riasztó ára egységesen 64 700 Ft.

A BMW csoport idejekorán felismerte, hogy az utóbbi időben jelentősen megváltoztak az egyéni mobilitás, azon belül is a hatékony városi közlekedés keretfeltételei. Az új BMW C 600 Sport és BMW C 650 GT a motorkerékpárok előnyös menettulajdonságait ötvözik a robogók közismert fordulékonyságával és magas szintű komfortjával, ezzel újfajta, dinamikus motorozási élményben részesítve a felhasználókat.

A 2011 novemberében bemutatott nagyrobogók számos innovatív megoldást tartalmaznak, köztük a BMW Motorrad által szabadalmaztatott Flexcase rendszert, ami révén a C 600 Sportban akár két bukósisak is elhelyezhető parkolás közben, emellett mindkét motorkerékpár tárolókapacitása tovább bővíthető.

Az innovatív C 600 Sport és C 650 GT alapára 3,3, illetve 3,4 millió forint


 

 

A Maricsek Team színeiben áll rajthoz Talmácsi Gábor az Országos Rally Bajnokság idei szezonjában. A 2007-es 125 cm3-es gyorsasági motoros világbajnok és a magyar rally pályákon jól ismert csapat a Szilveszter Rallyn már együtt dolgozott, valamint az idei szezont is közösen építették fel. Ennek eredményeképpen megszületett a végső döntés: Talmácsi Gábor 2011-ben a Maricsek Teamben versenyez. Hogy milyen autóval és ki lesz a navigátora, arra a márciusi csapatbemutatón derül fény.

Talmácsi Gábor: – A Szilveszter Rallyn ismerkedtem meg a Maricsek Teammel, és azonnal megtetszett a lendületes, nagyon motivált, összeszokott csapat. Már az első versenyen nagyon sok hasznos tanácsot és információt kaptam tőlük. Miután nekem ez lesz a tanulóévem a rallyban nagyon fontos, hogy olyan erős hátterem legyen, amely biztosítja számomra a fejlődési lehetőséget. A Szilveszter Rally óta közösön állítottuk össze az idei évemet, amiben szintén sok segítséget kaptam tőlük, úgyhogy igazán nem is volt kérdéses, hogy az idén náluk versenyezzek. Nagyon bízom az eredményes közös munkában.

Maricsek Miklós: – Hatalmas megtiszteltetés volt, amikor Talmácsi Gábor, a magyar technikai sportok élő legendája a mi csapatunkat választotta a Szilveszter Rallyra. Már akkor látszott rajta, hogy nem csak hobbinak szánja a rallyversenyzést, hanem nagyon komolyan veszi és hosszú távú tervei vannak vele. Az elmúlt két hónapban nagyon sokat dolgoztunk azért, hogy az idei évet összeállítsuk, de még soha sem volt ennyire motivált a csapatunk. Talma már eddig is nagyon sok tapasztalatra tett szert és szeretnénk neki minden lehetőséget megadni a további fejlődéshez.

 

Keresés

Elapsed time was 0.0017910003662109 seconds.