Jerez eddig nem nagyon feküdt a Dukinak, de talán most változik a helyzet
A MotoGP-világbajnokság második fordulójának helyet adó spanyol ringen bebizonyosodhat, hogy a Filippo Preziosi által vezetett Borgo Panigale-i legénység nem hiába dolgozott olyan keményen a téli hónapokban.
Casey Stoner: „Kissé szokatlan, hogy elhalasztották a japán versenyt, de a tavalyi katari verseny is szokatlan volt, nem kell ezzel sokat foglalkozni, nekünk a feladatunkra kell koncentrálnunk. Régebben nem igazán tartozott a kedvenc pályáim közé a jerezi, de már tavaly is sokat fejlődtünk itt, sikerült is dobogóra állnunk. A nulláról kell kezdenünk a munkát, pénteken nagyon keményen kell dolgoznunk, hogy megtaláljuk a megfelelő versenybeállításokat. Erre a pályára jó kezelhetőség és megfelelő stabilitás szükséges, úgy gondolom, a GP 10 fejlesztése során éppen ezek a tulajdonságok voltak a legfontosabbak, így remélem, versenyképesek leszünk vasárnap.”
Hayden nagyon lelkes a katari negyedik helye óta, a hétvégén szeretne még előrébb végezni ezen a pályán, ahol 2006-ban már dobogós volt.
Nicky Hayden: „Mindannyian vártuk a tengerentúli versenyt, aztán mégis itt vagyunk az első európai nagydíjon. Jerez hangulata mindig lenyűgöz. Az évnek ebben a szakában reggel egy kicsit még hűvös az aszfalt, de délutánra felmelegszik, így fel kell készülnünk a különböző hőmérsékleti viszonyokra. A célunk, hogy tartsuk azt a szintet, amit az első versenyen elértünk. A motor nagyon jó, a csapat egy emberként áll mögöttem, alig várom, hogy versenyezhessek.”
Kiadó: nieder és mayer Kft. Budapest 1126 Dolgos u. 2.
Főszekesztő: Hajósi Norbert mail: hajosi.norbert@superbike.hu
Az oldalon megjelent minden tartalom szerzői jogvédelem alatt áll. Bármilyen másodközléshez a kiadó engedélye szükséges.