A Bridgestone esőre készül Le Mans-i futamon.
A hétvégi verseny lesz az első, hogy a Bridgestone aszimmetrikus slick abroncsokat ajánl a versenyzőknek. Kizárólag a keménybb keverékű gumi lesz aszimmetrikus. Az abroncs bal oldala puha, míg a jobb oldala médium keverékből áll össze. A puhább keverékű gumi megegyezik azzal, amit Jerezbe használtak.
Az aszimmetrikus keverékkel a pálya kilenc jobb kanyarjára készítik fel a motorokat, ugyanis balból mindössze négy található a francia pályán. Mindemellett az esőre is felkészül a japán gumigyártó. „2005 óta minden évben esett az eső a verseny napján, így több mint valószínű, hogy az idén is esik majd” – mondta Hiroshi Yamada, a Bridgestone Motorsport vezetője. „Az esős verseny okozhat meglepő végeredményeket, mint pl. Melandri fantasztikus motorozása tavaly, így biztosan izgalmas hétvége elé nézünk.”