2011-től akár a svájci tuningcég is beszállhat a MotoGP nem túl népes mezőnyébe.
A Moto2 mezőnyének nagy részének vázszállítója már közel áll a teszteléshez a BMW ezres blokkjával szerelt prototípusával. A tervek szerint júliusban akár már pályára is küldhetik a motort, a brnói verseny utáni a teszt alkalmával.
„Úgy gondoljuk, akár már júliusra elkészülhet a motor, így ott lehetünk a teszten Roberto Rolfóval, aki most a Moto2-vázak fejlesztésén dolgozik” – mondta Eskil Suter.
A szabályok ugyan csak 2012-től engedélyeznék az ezres blokkot, de elképzelhető, hogy bizonyos korlátozásokkal már 2011-től megtalálhatók lesznek nagy blokkos motorok a jelenleg igencsak foghíjas rajtrácson.
A Suter Racing Technology komoly tapasztalatokat szerzett a MotoGP-motorok fejlesztésében, ugyanis a Kawasaki, az Ilmor és az SBK-sorozatban szereplő Petronas motorban is benne volt a munkájuk. Az is igaz, hogy ezek a csapatok sok sikert nem értek el, de idén a Moto2-ben kifejezetten jól teljesítenek.
A Suter jelenleg az egyik legsikeresebb vázbeszállítója a Moto2-es versenyosztálynak, ugyanis a kb. 40 induló közül 13 a Suter vázát használja.