Szöveg: HH Taylor

Mi lesz abból, ha egy motorversenyzőt összegyúrsz Krokodil Dundee-val:
Troy Corser!

Corser 1971-ben született az új-dél-walesi Wollongongban. Az ausztrál nemzeti bajnokság megnyerése után (1993) az amerikai következett (1994). Még ebben az évben vadkártyával indult a vb-n is, ahol összesítésben a 11. lett. Ennek tiszteletére éveken keresztül 11-es rajtszámmal ment. 1995-ben már teljes szezont futott a Superbike Világbajnokságon, és rögtön a második helyen zárt. A világbajnoki címre sem kellett túl sokat várnia, 1996-ban már fel is ült Superbike trónjára, és lett a legfiatalabb WSBK-bajnok. 



1997-ben egy felejthető szezont töltött az 500-as GP-n egy szatellit Yamaha-csapatnál. A következő évben visszatért a Superbikeba, és aztán már maradt ennél a sorozatnál. A következő három esztendőben harmadikként végzett a végelszámolásban. 2000-ben, a Ducatis évek után, az Apriliához igazolt, amely akkortájt bontogatta szárnyait ebben a sorozatban, és két éven keresztül megbízhatóan szállította a jó eredményeket. Többek között az olasz márka első futamgyőzelme is a nevéhez fűződik. 2002-ben egy évet a Foggy-Petronas motort fejlesztette, és nem versenyzett. Két küzdelmes szezon után elhagyta a csapatot, és 2005-ben az Alstare Suzukihoz írt alá. Közel tíz évvel a bajnoki címe után már nem sokan tettek volna rá nagyobb összeget, de Corser alaposan rájuk cáfolt. Harcos és kevésbé harcos futamokban legyűrte az egész mezőnyt és ismét világbajnok lett. Voltak olyan versenyek, ahol akkora előnnyel vezetett, hogy az utolsó körökben már csak a közönségnek motorozott. Kéken füstölő hátsó kerékkel, keresztben gyorsított ki a kanyarokból, miközben a publikum eszét vesztette a látványtól. Mindezt még fejlett elektronikák nélkül! 2006 ismét egy valódi hullámvasút volt, sokat nullázott, és hiába a dobogós eredmények, végül 4. lett. Két yamahás év következett, 2008-ban második lett a bajnokságban, futamgyőzelem nélkül. Végül jött három szezon a BMW-nél, aki akkor kezdte a superbike-vb-s projectjét. Megannyi csapnivaló helyezés között két harmadik pozíció jutott neki ebben az időszakban. 

TROY CORSERmedium large.2x.1552228346

17 év versenyzés után, 377 wsbk-rajttal, 33 futam­győzelemmel vonult vissza 2011 végén, 39 évesen.
Két vb-címet, 130 dobogót és 4000 pontot gyűjtött pályafutása alatt. Ő maga így írt: „Én nem a visszavonulás szót használnám. Befejezem a motorversenyzői karrieremet, és 40 évesen elindítom az újat. Versenyző örökre.” Corser mindig az a „Fogd meg a söröm” alkat volt, legalábbis ami az új kihívásokat jelenti, biztosan. Legalább három márkában vitte a fejlesztés oroszlánrészét, és nem az általa elvégzett munkát minősíti, ha olykor elmaradt a siker.  43 pole pozícióval hosszú éveken keresztül tartotta a rekordot, még akkor is veszett gyors volt egy körön, amikor a futamon nem tudott ütőképes lenni. Párszor találkoztam vele személyesen, mindig mosolygós és halál laza forma volt, nem egy megfeszült világsztár. Emlékszem, egy alkalommal Misanóban kora reggel az egyik lelátón találtam, éppen az SST1000 edzését nézte, a nép között, mint egy egyszerű földi halandó. 

5fae5f3c6010ae6fbe977295b08f985b

Jelenleg Monacóban lakik feleségével és két gyermekével. Visszavonulása óta a BMW foglalkoztatja, annak ellenére, hogy ezidáig a Suzuki egyetlen Superbike-világbajnoka, de akár a Ducati is keblére ölelhetné. Visszavonulása alkalmával a bajorok adtak nekik egy krokodilra fényezett S1000RR-t (Corser „kabalaállata” a krokodil volt). Kvázi folyamatosan motoron ül, leginkább versenypálya-motorozást oktat, és különféle rendezvények házigazdája. Ápolja a hagyományokat, a neten kering egy videó, amiben Brno-ban motorozgat keresztben, füstölő hátsó kerékkel egy S1000RR-el, közel az ötvenhez…. ez bizony még nem nyugdíjastempó! Máskor pedig a Goodwood Festival of Speed nagyérdeműét kápráztatja el azzal, hogy egy háború előtt boxer BMW-vel úgy megy, ahogy szinte nem is lehet. Volt WSBK-nagykövet is, két évvel ezelőtt bekerült az ausztrál motorsportdicsőségek csarnokába, tavaly pedig a FIM Ázsia Supermoto Bajnokság nagykövete volt. Legújabb hír, hogy az idén megalakult Racig School Europe bázisembere.   

Corserről nem ömlik az infó, de ha nagyon feltúrod a netet, azért találsz érdekes dolgokat róla. Például, hogy kedvenc itala az érdekes nevű „Pussy Natural Energy Drink” (igen, van áthallás), ha szesz akkor Canadian Club whisky, de még gyömbérsör és sok víz is van a listán. Ha étel, akkor tészták és szushi, ha zene, akkor AC/DC, és ha valamit utálni kell, akkor azok a „rossz újságírók”. 

TRSOYUk

A garázsa tele van érdekes dolgokkal. Saját bevallása szerint a következő járművek büszke tulajdonosa: BMW 450 enduro, Yamaha R1, Yamaha YZ250F, Suzuki GSXR 1000, Aprilia RSV Mille, Ducati 916, MV Agusta Senna, Suzuki RMZ 450, Yamaha 400 WR (MX és supermoto), Yamaha TTR150 (dirt track), Harley-Davidson Fat Boy (100 éves évfordulós modell), Scorpa trialgép, and a LEM Condor (kislányának a „motorja”). 

Ami az autóit illeti: BMW X5, Lamborghini Diablo SE, Lamborghini Diablo VT, Toyota Land Cruiser 4×4, Mercedes ML55. Egy biztos, ízlése az van! 

fileO4SDOAAU

Ha megnézed Troyt manapság, akkor azt hiheted, hogy neki a munkája a hobbija. De nem! Legalábbis ő hobbiként a következőket jelölte meg: golf, wakeboard, motokrossz, jet ski, gokart, supermoto. Szörnyű az élet visszavonult SBK- világbajnokként mi?