Szöveg: Berán Gábor
Fotó: Jakucs Bálint

Megszállottság-e az, ha szándékosan úgy válogatsz motort, hogy aztán tiéd legyen az összes RR Honda a 90-es évekből?

Horváth Jani egy elvetemült, a legjobb fajtából.
Szerelmes a Hondákba, azon belül is kedvenc korszaka, a 90-es évek sportgépei tetszenek neki. Össze is gyűjtötte őket mind egy szálig, megvan neki az összes, nevében RR-t tartalmazó Honda 1990 és ’99 közöttről. 
Van, amelyikből nem is egy, CBR250RR NC22-ből kettő is van, a nagyágyú CBR900RR-ből pedig az összes modellváltozatból áll egy neki otthon, azaz négy különböző, mégis kicsit egyforma Fireblade. Gyűjteményének egyik sokak által irigyelt ékszerével, a CBR400RR-rel együtt összesen hét darab CBR boldog tulajdonosának mondhatja magát Jani, „…illetve van még majd egy tucatnyi Pannónia-szerű tárgy is a Hondák mellett, ha nem baj” – viccel az RR Ember a telefonban, amikor a garázslátogatás végső időpontját egyeztetem vele. Jánossomorjai otthonában látogattuk meg az úriembert, hogy meggusztáljuk a vasakat. Először a menyasszonya házához mentünk, az új otthonba, az összeköltözés látogatásunk idején éppen folyamatban volt, azóta már összeházasodtak az ifjak. Az egyik CBR-t, a Castrol-fényezésű 250-est már áthozta ide – az étkező méltó éke lett a vitrinelt, bontatlan, HRC-fényezésű Arai bukó és egyéb hondás relikviák mellett. A kertkapuból már látom a kis RR-t, közelről meghökkentő egy szerkezet. Manapság már nem gyártanak ilyeneket, ezek a harmincéves japán 250-esek egy mai, költségcsökkentett A1, A2 kategóriás, kezdő budget motorhoz viszonyítva valóságos űreszközök, igazi miniatűr superbike-ok. Jani egy jóvágású, közvetlen, vagány motoros srác, hamar lelkes beszélgetésbe elegyedünk.


 
Mivel kezdődött nálad a kór?

„Gyerekkoromtól kezdve először a keleti blokkot próbálgattam nagyjából végig – kezd mesélni az RR Ember. – Egy Panni robogó volt az első, aztán jöttek sorban: Simson, Romet, Riga, Komar – ezeknek már akkor nem volt semmi értékük. Ezek után némileg átálltam a magyar termékekre, Berva, Dongó, Csepel, Danuvia, Pannónia… volt minden, szerettem őket. Ezt a sorozatot a sors szakította meg 2003-ban, édesapám eltávozása után családfenntartó lettem, a motorozás picit pihenőpályára kényszerült.”

Az RR-kollekció első darabja körülbelül tíz évvel ezelőtt került Jánoshoz, természetesen akkor a gyűjteménynek még az ötlete sem létezett. Mind közül talán ez az első szülés volt a legnehezebb. Jánosnak volt már némi tulajdonosi tapasztalata egy CBR250RR-rel, az interneten pedig összeakadt egy bajba jutott tulajdonostárssal. 

„Az NC22 egy békéscsabai motor volt – kezdi első gyermekének történetét. – A régi tulaj környékbeli ismerősei közül senki sem tudta beindítani. Mindenki elvérzett rajta. Írtam a srácnak, hogy valahogy juttassa el hozzám, és meglátom, mit tehetek. Mire az eljuttatásig eljutottunk, jól kioktattam magam alkatrész-kompatibilitásból, hogy mit mivel helyettesíthetek, mert képtelen voltam gyári alkatrészt találni a harmincéves belpiacos motorhoz.

A srác nem teketóriázott, a blokkot karbistól elküldte postán. Én meg megcsináltam. Rettenetesen örült neki, kérdezte, mivel tartozik. Mondtam, a beépített anyag árán felül semmivel, egyetlen feltételem van, hozza el a vázat és a futóművet is, hogy én rakjam össze és hangoljam be neki jóra. Így is lett. 

Éppen állítom neki a karbiszinkront, egyszer csak könnyeket látok gyűlni a szemében. Azt mondja, öt éve van nála ez a motor, de még soha nem ment ennyit, mint itt nálam. A srác meg volt szorulva anyagilag, én meg rácsaptam a lehetőségre, de az üzlettel, azt hiszem, mondhatom, jól járt mindenki, a motort is beleértve.”

 

Ez eddig egy CBR, vagyis kettő, ha az ugyanilyen régidet is belevesszük. Hogyan jöttek a többiek?
 

„Az első japán motorom egy Suzuki GS500 volt, bírta is nálam 13 évig, de a végén már ott tartottunk, hogy körülbelül három GS kijött volna abból, amennyit ráköltöttem. A helyi motoros haverok közül egyiküknek egy gyönyörű szép, makulátlan 99-es Trikolorja van [János természetesen CBR900RR-re gondol], egyik nap azt kérdi: »Kipróbálod?« Mondom, ki. És ott akkor azonnal örökre szerelmes lettem az RR-be. Teltek-múltak az évek, jó volt nekem a GS, mert nem sietek. Aztán egyszer találtunk egy ’93-as dupla körlámpást Ausztriában, gyári állapotban. Nem volt rossz vétel, muszáj volt megvennem. Itt akár meg is állhattam volna” – mondja nevetve.

„Amikor a 900-as megérkezett, kint ülök a kertben a motorok körében, nézegetem őket, anyám meg látja rajtam az elgondolkozást. Kérdezi: »Min gondolkozol?« Van ezeknek az RR-eknek még egy változata, mondom. A 400-as. »Meg az apád faszát!« – ez volt az első reakciója. Sajnos túl sok mindent nem tudott tenni. Hamarosan találtam Németországban egy 45 ezret futott, szervizkönyves 400-ast, amit szintén sikerült jó körülmények között a magamévá tennem. Ez egy kicsit megnyugtatott. Megvolt az első RR-sorozat: CBR250RR, CBR400RR és CBR900RR.”



Szép kis család, mi tagadás! Mi vezérelt arra, hogy a 900-asból az összes létező modellváltozatot beszerezd?

„Igazából az is egy szerencsés véletlennel indult. A haverokkal nem éppen szomjas állapotban nézegettük a netet, egyszer csak szembejött egy 893-as rókalámpás motorhibásan, Hajdúnánáson, 240 ezerért. Nyolc hónapos hirdetés volt, mondom, egy próbát megér. Felhívom a gyereket:

– Szevasz. Megvan?

– Meg.

– Mi a baja?

– Főtengelyes.

– Akkor, tudod mit? Meg van véve. 

– Akkor neked meg el van adva.

Hát így lett a második Kilencszáz, de férfiasan bevallom, el akartam bontani alkatrésznek. Aztán ahogy elkezdtem nézegetni a két motort, természetesen még véletlenül sem stimmelt semmi. Komplett átdolgozás a modellváltás ’93 és ’94 között. Nem tudtam használni belőle szinte semmit. Aztán, mit ad az ég, ahogy bujkálok a neten, felbukkant Bécs mellett egy tökéletes motor a ’95-ösből 1000 euróért. Azonnal megvettem és beépítettem a főtengelyes helyett. Így lett egy tökéletes ’95-ösöm.”

Időközben a családi fészket hátrahagyva átkocsikázunk néhány utcával arrébb, Jánosék régi házába, ahol édesanyja isteni feketével ad lendületet a műsor lényegi részéhez: Jani kincseket rejtő garázsához! Odafelé a fészer sötétjéből egy sárga-fekete ’95-ös 900RR néz kifelé. Ez nem Jani motorja, a környék hondásai hozzá járnak gyógyszerért, de manapság már egyre kevesebbet szerel.



Nem kevés munkaórát öltél a motorjaidba, és látom, nem csak magadnak szerelsz. Honnan az affinitás? Ez a végzettséged?

„Nem, semmi ilyen jellegű végzettségem nincs. Ne kérdezd, hogy honnan jött, én sem tudom. Már gyerekkoromban is először szétszedtem és összeraktam a távirányítós autót, csak utána kezdtem vele játszani. Azóta is szeretem a játékot, csak a játékszerek változtak meg. Persze ha valamivel megakadok, akkor előveszem a szakirodalmat.”

Közben elfogy a kávé, a sárga vendég RR-t visszazárjuk, leérünk a kert végébe, és kitárul AZ AJTÓ, amely mögött ott áll hat gyönyörű CBR. Meg még kb. tíz Pannónia, Csepel, Panni, miegymás, és egy Dongó robogó a falra akasztva. Ez itt az RR Ember birodalma. János büszke a kollekciójára. 

„Ez a hat Honda így együtt, Európában, magánkézben elvileg csak nálam van meg egyszerre – meséli. – A világon három helyen van ilyen, egyik a Honda gyári múzeuma, ezenfelül még egy ausztrál és egy angol srácról tudok, akiknek így egyben megvan ez a hatos fogat. Nekem az utolsó pillanatban sikerült összeraknom ezt a kis sorozatot, manapság már lehetetlen épkézláb állapotút találni egyikből-másikból. Éppen ezért is származik csak két motorom Magyarországról, a többi mind külföldi. Ami itthon néha megy egy használt motorral, az embertelen. Kint többen vigyáznak rájuk jobban.

Amikor a kicsi belpiacosok hozzánk bekerültek, már akkor tizenévesek voltak, mára igazán jó állapotú példány szinte nem is maradt fenn. Ezért is terjedt el egyébként a japán 250–400 kategóriáról, hogy a hatalmas fordulatszámok miatt ezek rövid életű motorok, de ez nem igaz. Ha rendesen össze vannak rakva, és megadjuk nekik a szükséges szervizelést, akkor a legtartósabbak közé tartoznak. Nagyon kifinomult, fejlett technika van bennük.

Nekem nem tetszik a futurisztikus, 2000 utáni korszak a nyújtott lámpákkal, az egyre kényelmetlenebb üléspozíciókkal. Az én RR-jeimnek még van karaktere, van egyedi stílusa, már a 929 és 954 sem annyira szimpatikus. Én a klasszikus dolgok rajongója vagyok. Az új kor szelleme nem tudott megérinteni.”



Tényleg szép motorjaid vannak, János, gratulálok, számomra is nagyon izgalmas ennyit egy helyen látni gyerekkorom kedvenceiből. Mik a jövőbeli tervek ezzel a szép kollekcióval?

„Együtt temetnek el minddel! – mondja nevetve. – Innen nem megy ki semmi. Mondták már, hogy megvennék ezt, vagy azt, de nem eladók a motorok. Ha valamilyen oknál fogva úgy alakulna, hogy pénzzé kell tennem őket, akkor csak egyben a hetet, valaki olyannak, aki hozzám hasonlóan képes értékelni. Szétszabdalni nem akarom a sort. A veteránok közül is csak azokat adtam el anno, amelyek túlerőben voltak és fölöslegesen foglalták a helyet. De eddig megtartottam minden motoromat, amelyikhez valamilyen érzelmi szál fűzött.”

Használni is szoktad őket?

„A piros 250-es, a 400-as és a dupla körlámpás 900-as forgalomban van, szoktam velük menni, igen. Az idén már gurultunk párat a menyasszonyommal, de nem hiszem, hogy ebben az évben még motorra ülök. Elszomorító, ami az utakon megy, hogy nem telik el olyan hétvége, amikor ne halna meg egy motoros. És itt mindkét félnek nagyon el kellene gondolkodni, autósnak, motorosnak egyaránt. Na mindegy… Amúgy a motorok mindig csurig vannak benzinkonzerválóval kezelt benzinnel, és kéthetente beindítom őket. Így tudom kikü­szöböl­ni, hogy beszmötyisedjenek a karbik.”



Mi hiányzik még az RR Ember életéből? Itt a ház, a szerető asszony, a kétkerekű szerelmek… Van valami vágyad, vagy az féltve őrzött titok?

„Hehe, igen, a feleségemmel – most már mondhatom így, hiszen a jövő hónapban esküvő – nagyon szerencsés vagyok, minden férfinak találni kéne egy ilyen lányt! Amúgy őt is a motorok hozták az életembe: a szembeszomszédjához mentem motort nézni, ő meg kijött. Elkezdtünk beszélgetni a motorokról, másnap pedig randira hívtam. De van egy vágyam, ami sosem fog beteljesülni. Egy NR. Az ovál dugattyús hétötvenes. Egy olyat nagyon szeretnék. De hát amilyen árakon mennek, az egyszerűen nem normális.”

Nagyon szépen köszönjük a vendéglátást, János, gratulálunk a gyönyörű motorokhoz, és az elképzelhető legjobbat kívánjuk nektek a jövőben!

CR V SuperBike