Ahogyan az elmúlt években ez megfigyelhető volt, az elektromos motorok piacát nem pusztán a nagy gyártók próbálják meglovagolni, hanem feltűnnek új nevek is a horizonton, amelyek eddig részben különbözőbb dolgokkal foglalkoztak, mint a motorpiac. Új arcok jönnek a nagyfiúk mellé, olyanok, amelyek majd évek múlva nagyok lehetnek, lesznek. Amelyeket nemrég alapítottak komoly szakmai tapasztalattal rendelkező emberek.

Ide tartozik a francia NAWA vállalat is, amely 2013 Áprilisában jött létre és energiatárolók tervezésével foglalkoznak. Elég kis cégről van szó, 24 alkalmazottat foglalkoztat. Akit érdekel a vállalat bővebben, az a források között megtalálja!  Adott, hogy a NAWA emberei kitalálták, kellene egy elektromos motort építeni. És építettek is. A technológia pedig bizakodó, ahogyan maga a motor is. A Racer a Consumer Electronics Show-n bemutatott elektromos motor, jelenleg ez a legutolsó koncepciója a vállalatnak, amit bemutattak.

A váza nagyon könnyű, mivel szénszálas, emellett a motor egy 9kWh-os lítium ion aksit használ. Amiért azonban a motor megkapta a „világ első hybrid akkumulátor rendszere” jelzőt, az a kondenzátor, amely a tank feltételezett helyén található, a motorral, az aksi pedig lentebb helyezkedik el, ahol pedig egy hagyományos motornak volna a helye.

Azért a franciák nem vitték túlzásba a lóerő adagolását, de nem is mondhatni, hogy szerények voltak. A Racer 98,6 lóerőt képes kihozni magából, a végsebessége 160km/óra környékén van, míg a hatótáv – a mérés alapján – durván 144 km, ez azonban úgy, hogy különböző típusú utakra mérték, köztük az autópályára. Amint nem a szabad utakat, hanem a városi környéket vesszük figyelembe, ez a táv megugorhat egészen 290km-re. Ez persze mérés, tehát a gyakorlatban még nincsen kipróbálva, több tényező is változtathat ezen. Viszont egyáltalán nem rossz eredmény. Ahogyan az sem, hogy a motor pusztán 150kg, amit a szénszálas vázzal ért el. Az adatokon végignézve nem is olyan szörnyűek ezek az eredmények, ugye?

A NAWA innovatív megoldása lehetővé teszi a hosszabb hatótávot, köszönhetően az energia visszatáplálásnak. A kondenzátor használatával a gépezet energiájának 80%-át képes újrahasznosítani.

Ha neked az elektromos motorok a szívedhez közelebb állnak, a franciák vasa pedig bizakodással tölt el, akkor még egy jó hír, hogy a cég még javában dolgozik ezen a gépen, és még igencsak messze, évekre állnak attól, hogy a motor sorozatgyártása elkezdődhessen.