Svájc rengeteg jóval kecsegtet: mi egy Kawasaki Z1000SX-szel kamatoztattuk, amit lehetett…

Szöveg: John Hogan Képek: Oli Tennent

K1000SX Switzerland 32
 

Helló, John! Lenne kedved néhány napig egy Kawasakival járkálni Svájcban? Még ha nem is Johnnak hívnak, erre a kérdésre bizonyára te is azzal a lendülettel és határozottsággal válaszolnál, ahogy én is tettem. Megfordultam már Európán belül néhány helyen, svájci élményeim száma mégis eléggé korlátozott: egyszer láttam Clint Eastwoodot, ahogy egy csini csajt kerget fel egy hegyen a Bosszú az Eigert csúcsánban, illetve régen, gyerekként az egyik Top Gear-részben Jeremy Clarkson a világ legunalmasabb országának mondta. Úgyhogy inkább megnézem magamnak a helyet!

Ez nem egy sajtóbemutató volt, itt nem cirógatják majd a vállamat és etetnek homárral kezükből a kiöltözött PR-osok. Csak egyetlen motort adtak, mondjuk, bármit kérhettem a Kawasaki kínálatából. Választásom a ráncfelvarrott Z1000SX-re esett. Tetszett a nagy túramotorokkal járó hatalmas idomzat és dobozszett hiányának ötlete: pár, apróbb csomag és egy nagy plexi – ennyi kell ide, így kell ezt!

„Az Arosa-hágó is végig tökéletes minőségű, ráadásul szűk, technikás és kilátás tekintetében is egyedülálló.”

Jó, nyilván egy ZX-10R sem lett volna rossz, de úgy hallottam, a svájciak nem igazán játszanak gyorshajtásost. Egyáltalán. Soha. Úgyhogy, köszi szépen, a Z1000SX pont jó lesz, hogy néhány nap ellátmányt bezsúfolva bemotorozzam magam a hegyekbe.

Egy motor-, egy repülő-, egy busz- és két vonatúttal később egy egerkingeni iparterületen találtam magam, a Kawasaki Switzerland főhadiszállásán. Ehhez a helyhez képest a budaörsi bevásárló- és raktárépületrész maga Las Vegas. De sebaj, a cuccom bepakolva a motorba, irány a kijárat! Szigorú terveim nem voltak az útra, és ami volt, az is javarészt az időjárástól függött. Elképesztő kilátásokkal kecsegtettek a helyiek, de nem volt kedvem nyakamon befolyó esővízzel magamévá tenni ezeket, így hát, amikor a főúthoz érve balra, a hegyek felé sűrű és sötét felhőket láttam, inkább jobbra, a szikrázó kék ég felé vettem az irányt, és hamarosan beálltam egy stabil 110-es utazóra. Mondtam már, hogy a svájciak nagyon nem csípik a gyorshajtókat?

Frissítések

A Kawasaki Z1000SX néhány ponton jelentősen megváltozott, mióta utoljára felülhettem egy ilyenre. Még 2012-ben, a Man szigeten adtak egyet alám egy körre, de első benyomásaim szerint az új változat ugyanolyan hajlandóan vonszolja a seggem cuccostul a svájci úthálózaton, mint anno hajnal fél 6-os, nyélgázas TT-körünkön a régebbi. Alig vártam, hogy közelebbről is megismerkedjem az újdonságokkal, miközben a semmi közepe, pontosabban Altdorf felé haladtam. Végül utolért a rossz idő, de ez akkor már nem érdekelt, figyelmemet ugyanis teljesen lefoglalta a lélegzetelállító kilátás. Nagy égkedvelő vagyok, szeretem, ha a látóteremet teljesen kitölti a kékség. A svájci ég pedig utánozhatatlan. A kilátás többi része pedig hegyek, ameddig a szem ellát. Őrjítő nyugalom sugárzik az ilyen látványból, és már az sem számít, hogy kezdek átázni. Végül befutok Altdorfba, mögöttem jó néhány órányi kanyargós svájci aszfalttal, arcomon bolond, szűnni nem akaró vigyorral.

K1000SX Switzerland 13
 

A szállásokat a lastminute.comnál foglaltam, kezdetben azt hittem, milyen okosan. Oli, a fotós arcába is dörgöltem büszkén még Egerkingenben a foglalási papírt, amelyen feltűnően alacsony tarifa szerepelt. Három órával később, amikor zuhogó esőben egy olyan hotel elé gurultunk be, ami láthatóan zárva volt, kissé becsapva éreztem magam. A helyi dialektust megcsillogtatva kiderítettem, melyik öreg házban lakik a hasonlóan koros hoteltulajdonos házaspár, majd telefonomat ráncbarázdálta arcuk előtt lóbálva félreérthetetlenül a szobakulcsainkat követeltem. Bejött. Nem mennék bele túlzottan, hogy mit vacsoráztunk és mit láttunk az ablakból, de az előbbi életében hápogott, az utóbbi tetejét pedig hótakaró fedte. Jó lezárása volt egy tökéletes napnak.

Másnap reggel szikrázó napsütésre ébredtünk, már csak a választható útvonalak armadájából kellett kiválasztanunk a nekünk legmegfelelőbbet. Ráböktem a leggirbegurbább vonalra a térképen és már pattantam is a Z nyergébe. Tegnap óta kissé leülepedett bennem a vas, úgyhogy kifordulás után szinte azonnal egy jóreggelt-egykerékkel indítottam, anélkül, hogy egyetlen gondolatot is fecséreltem volna rá. Aztán leesett – nem otthon vagyok! Mint valami jogosan vádolt bűnelkövető, lesütött fejjel gurultam arrébb gyorsan. Az osztott pályás szakaszt hamar letudtuk, és elkezdtünk emelkedni – ki tudja, merre járhattunk? Az elénk táruló látvány szokatlanabb és gyönyörűségesebb nem is lehetett volna, bezzeg a motoron furcsán otthon éreztem magam.

K1000SX Switzerland 23
 

Lőttünk néhány fotót a háttér előtt, majd az Andermatton irányba vettük Horn-
waldot. Nézzétek meg Google Mapsen: olyan az út, mintha egy darab spagettit ejtettél volna a térképre. Hogy ne zavarjuk meg a hegyek nyugalmát, félrevonultunk egy olyan, eldugottabb hajtűbe, ahol még egy jódlizó is éhen halt volna, és csináltunk pár kanyarodós képet is. Errefelé mindenki annyira visszafogottan közlekedik, már alig bírtam magammal, hogy végre elengedhessem pórázáról az alattam szunnyadó ezer köbcentis dögöt  ―a kanyart szikraesőbe borítottam, nem álltam jót magamért.

Az üveghegyen is túl

Perceken belül egy Polizei feliratos ötös BMW tűnik fel a semmiből. Ahogy elcsorog mellettünk, jól megnézzük egymást a bent ülő két delikvenssel: kezd letelni az időnk ennél a kanyarnál, úgy érzem. Amit viszont ők nem éreztek, az a Kawasaki alattam, amilyen gond nélkül tűri a nyüstölést a tempós fordulóban. Eddig is teljesen jól elbánt az unalmas túrarésszel, és most, hogy figyelmünket a fordulattartomány felülre eső felére fordítottuk, karcingatás közben is tökéletesen jól elvan. Adu ásza a radiálisan felfogatott, négydugattyús monoblokk fékrendszer. Működésében agresszivitásnak nyoma sincs, sőt, szinte gyengének is mondható a fékhatás, de csak, amíg rá nem húzod a második felét is a kar útjának – itt pedig megáll az első kerék alatt a világ.

K1000SX Switzerland 29
 

A hóhatár fölött elég meleg van, hogy szellőzős dzsekim alá csak egyetlen pólót húzzak, s ebben a kellemes környezetben egy olyan útra keveredünk rá, mint a Man szigeten a hegyi rész. Aki nem ismeri a TT vonalvezetését, képzeljen el egy tempós, nyújtott kanyarokkal tűzdelt részt, amit egyik oldalról sziklafal, a másikról pedig letörés szegélyez, mégis jól belátható.

Már a nap elején elhatároztam, hogy ezen a részen legalább négyszer felmegyünk, ez ellen Oli sem tiltakozott a GTR1400-ason ülve. Szikrázó napsütésben egy olyan kávézóban költeni el az ebédet, ahova a többi turista sível és snowboarddal érkezik, olyan élmény volt, amiben még sosem volt részem. Teljességgel új élmény volt a salátaágyon felszolgált csiga elfogyasztása is, amúgy. Pihenőnk után újra Chur irányába fordítottam a Z elejét, és a legális sebességtartományt tökéletesen kihasználva ismét útnak indultunk. 

wheelie
 

A kilátásról már bekezdések óta nem beszéltem, de ez nem jelenti azt, hogy akár egy pillanatra is megváltozott volna a festői látvány. Rengetegszer meg kellett állnunk olyan helyeken fotózkodni, amiket festmények háttereként is simán el tudtam volna képzelni. Ráadásul az a szokásos ideg sem volt fellelhető a gyomromban, amit gyakran érzek, ha külföldön motorozom. Talán a normális sebesség és a kényelmes motor elegye segített, vagy talán a méltóságteljes hegyek miatt éreztem magam aprónak és jelentéktelennek. De a miértje igazából mellékes is, a lényeg, hogy tökéletesen ki tudtam élvezni a lazán, ráérősen tálalt csodás kilátást.

Délután hatkor, tízórányi motorozás után, éppen amikor belső hidegsör-iránytűm türelmetlenül kezdett egyre nagyobbakat kilengeni, Oli bejelentette, szívesen lőne pár fotót az Arosa-hágó tetején. Biztos olvastad az Oliról szóló cikket pár hónappal ezelőtt: ő az, aki hároméves korom óta fotózza a motorosokat a SuperBike magazin számára, szóval azt hihetné az ember, hogy már látott jó sok mindent. Hát, a jelek szerint még mindig nem eleget: lelkessége szerencsére fertőző tud lenni, úgyhogy gyorsan ledobtuk a cuccokat a hotelben, majd pattantunk is vissza a motorokra, irány fel a hegyeknek!

K1000SX Switzerland 11
 

Fejet is hajtok Oli belátásai előtt, ugyanis az út, amit talált, egyszerűen csodálatos volt. Errefelé az utaknak sokat kell bírniuk az egymást állandóan váltó hó és jég vagy napsütés miatt, a felfagyás, felkátyúsodás esélye meglehetősen magas.
Ennek ellenére az általunk megtett kilométerek százain át egyetlenegy úthibával sem találkoztunk. De komolyan. Az Arosa-hágó is végig tökéletes minőségű, ráadásul szűk, technikás és kilátás tekintetében is egyedülálló. Sikerül behúznunk egy klassz fotót, de a hegyről lefelé rögtönzött, leállított motoros gurulóverseny még nagyobb poén. Jelentem, a Z1000SX könnyedén képes akár százig is felgyorsulni a lejtőn kizárólag a gravitáció erejét kihasználva, de nagyobb tömege miatt a GTR1400 egy idő után mégis elgurult mellette. 

Nyélgázon

Szeretek a helyi kultúrában is elmerülni, ha utazom. Semmi komolyra nem kell gondolni, csak beülök egy késdobálóba és egy sör mellől nézem az embereket. Olival is megfordultam már itt-ott, de ő egy németországi történet tapasztalatából kiindulva – aminek az volt a vége, hogy a bárpult fölött megpróbáltam megfojtani egy kétméteres németet – ma este inkább korán beesik az ágyba, a kultúrát rám hagyja. Belevetem magam a churi éjszakába, de egy órával később már én is ágyban fekszem: a svájciak pontosan ugyanúgy isznak, ahogy vezetnek…

K1000SX Switzerland 05
 

Az utolsó napra tettvágytól fűtve ébredünk, és rövidesen már a Zürich felé vezető úton robogunk, ránézve menet közben a Walenseere és az Oberseere is. Fejben ismét feljegyzem, hogy tényleg ideje lenne meggazdagodni, és venni mindkét parton egy-egy hétvégi vityillót, majd ismét az útra terelődik a figyelmem: kéne találni egy jó kis nyílt részt, ahol legalább egyszer tisztességesen elengedhetem a Z gyeplőjét, mielőtt visszaadnám. Végre elérkezettnek látom rá az esélyt, amikor egyszer csak egy domb mögül egy kellemesen ívelgető, a távolban meredező hegyek tövéig vezető autópálya-szakasz tárul elém. Fél pillanat múlva már vissza is pakoltam három fokozatot a váltónak, jobb csuklómmal pedig tisztességgel nyelezem a gázt – a motor felüvölt örömében és azonnal behódol akaratomnak. Ez a Jekyll és Hyde-jellegű kettősség, ami az elmúlt két nap során a futóműből és fékekből is érezhető volt, most a motorblokkból is könyörtelenül előtör. Anélkül nem megyek haza Svájcból – gondoltam –, hogy legalább egyszer ne nyelezném le az SX-et. Szóval így is tettem, és marha jó érzés volt. Még úgy is, hogy Svájcban gyorshajtani olyan szinten lenézett dolog, mint kézigránátokból készült kabátban jelenni meg egy zsebtolvaj-összejövetelen. Miközben hatodikban nyaldossa alattam a leszabályzást a nagy Kawa, és az élménytől kezdenek örömkönnyek gyűlni napszemüvegem mögött és fülig érő vigyorom fölött, rá kell jöjjek, Svájc olyan, mint egy idióta, külföldi levelezőtárs. Amíg elválaszt a távolság, teljesen jól megy a jól nevelt eszmecsere, de amikor élőben találkoztok, elgurul az összes gyógyszer.

K1000SX Switzerland 18
 

Pár nappal később, ahogy otthon ülve írom a fenti sorokat, továbbra sem tudom eldönteni, ajánlom-e Svájcot motoros úti célként. Az utak – akárcsak a kilátás – mindenhol csodálatosak, ez nem vitás, viszont a szabálybetartási kultúrába beletörhet a kötetlen szórakozást kereső turista bicskája – itt nem fogod kiélni a sebességvágyadat, az zicher. Egy dolog azonban még így is biztos: a Kawasaki Z1000SX mindenre hajlandó társad lehet, akár Svájc a cél, akár nem.